Minap az irodában ebédeltünk a kolléganőkkel és hát persze szóba került a Valentin-nap. Ki mit csinál a párjával, stb. Egyik kolléganőm panaszkodva mesélte, hogy a férje csak csokit vett neki, pedig ő aranyékszert szeretett volna kapni. A többiek helyeselve bólogattak, hogy hát igen, ha az ember aranyékszerre számított, akkor bizony csalódás a csoki.
Én pedig csendben ültem és piszkáltam az ebédemet és arra gondoltam, hogy mennyire örülnék, ha a pasimtól akár csak egy puszit kaphatnék és nem abban a helyzetben lennék épp, hogy napok óta nem ad magáról életjelet. Valamiért az aranyékszert követelő kolléganő kívánatosabbnak bizonyult a kapcsolatok piacán és már nem is igazán van erőm megkérdőjelezni, hogy ez miért van így.