Kissé szokatlan formában folytatom a múltkori elmélkedést: egy kedves barátommal leveleztünk erről a dologról, az ő gondolatait és a saját válaszaimat fogom közzétenni túl sok szerkesztés nélkül, remélehetőleg tanulságos lesz.

Ő:
szóval elvárások:
így, ebben a formában ijesztően soknak tűnik ez a kevés is, jobb vele finoman bánni kifelé is és önmagadban is.

mire én ezt válaszoltam:
ó, ha te azt tudnád, hogy mennyi megalkuváson mentem én keresztül, és mennyi újabb és újabb esélyt adtam embereknek csak azért, mert volt bennük egy, csak egyetlenegy pici dolog, amiről úgy gondoltam: 'ezért nekem megéri'..
az érzelmeken nehéz uralkodni, ha valakit megszeretek, ahhoz akkor is ragaszkodom, ha ép ésszel felfogom: nem nekem való, nem neki való vagyok.
szóval az 'elvárások' nem megannyi dealbreaker, hanem inkább egy ideális kívánságlista, amelyről lehet szemezgetni, ha nem teljesül mindegyik, az se baj, de legalább egy azért nem ártana.
Egyedül a műveltségből nem vagyok hajlandó engedni, valamint a szolgalelkűség is necces, mert a mindenre engedelmesen bólogató igendrágám, nemdrágám, ahogyszeretnéddrágám fajtától egyrészt falramászok, másrészt kihozza bennem a zsarnokoskodó szörnyeteget és őt pedig nem szeretem.
de persze tudom jól, hogy a művelt, önálló pasasok tömegét így harminc felett már nem kell elrugdosnom a küszöbömről :)
épp ezért kezdek kicsit úgy is lenni a dologgal, hogy a társadalmilag idealizált, huszonkorán esetleg huszonkésőn férjhezmenős, babaprojektes hajó már elúszott, 'normális' életem úgyse lesz már, akkor meg mi a fenéért alkudozzak és miért ne várnék egy igazán jóra, hiszen családalapítás, otthonteremtés terén már nem vagyok rászorulva?

Mire ő:

a babaprojekt sem úszott el feltétlenül, majd 35. szülinapodon nekiállhatunk erről siránkozni...
viszont, ami meg tutira előtted van: nyugdíjasévek, és az addig vezető út, ami a zembereknek ritkán sikerül normálisra, neked viszont nincs egy elhamarkodott házasság az életedben, pár gyerek, önmegvalósításod hiáyának az érzete, tapasztalatlanság, hogy hogyan javíts az életeden...

Mire én:

siránkozzék a halál, nem szeretnék gyereket :) de szép a kép, amit leírsz, de szerintem nem kell semmit sem idealizálni - sem a hagyományos életet, sem azt, ami nekem 'jutott' vagy amit én alakítottam magamnak, ahogy tetszik -, elfogadni és a lehető legjobbat csinálni belőle, a másik életforma lenézése nélkül, erre törekszem.